#ukrajnai tüntetések

Így szövi át teljesen a politika a pekingi téli olimpiát
 

Így szövi át teljesen a politika a pekingi téli olimpiát

Lesz-e háború Ukrajnában a téli olimpia alatt, ki és miért bojkottálja a pekingi játékokat, s kik azok a politikusok, akik csak azért is elutaznak a kínai fővárosban tartott megnyitóra? Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek ugyan semmi közük a sporthoz, ám a Covid-járványhoz hasonlóan mégis rányomják a bélyegüket az ötkarikás játékokra.


Három éve nyertek a lázadók, beleroppant egész Ukrajna
 

Három éve nyertek a lázadók, beleroppant egész Ukrajna

Három évvel ezelőtt vesztette el Ukrajnát a Kreml. Kollégánk ott volt Kijevben, amikor Janukovics államfő emberei vérfürdőt rendeztek az ukrán főváros központi terén, majd fejvesztve menekültek el. A győzelemből azonban nem lett örömünnep: Ukrajna egy részét megszállta Oroszország, egy másik részén szeparatistákaát támogatva fűti tovább Európa elhallgatott háborúját. Bihari Ádám visszaemlékezése.


Obama és Putyin telefonált, a Fehér Ház és a Kreml mást mond
 

Obama és Putyin telefonált, a Fehér Ház és a Kreml mást mond

Az ukrajnai helyzetnek szentelt egyórás telefonbeszélgetést folytatott ismét, hat nap leforgása alatt már másodszor Barack Obama és Vlagyimir Putyin, s míg a Fehér Ház közleményében azt emelte ki, hogy az amerikai elnök a diplomáciai rendezés menetrendjének elfogadására próbálta rávenni tárgyalópartnerét, a Kreml tájékoztatója a válság megítélésében és okaiban fennálló nézeteltérésekre helyezte a hangsúlyt.

MTI MTI

Hitlerhez hasonlította Putyint Clinton
 

Hitlerhez hasonlította Putyint Clinton

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai orosz kisebbség megvédésére irányuló szándéka Clinton szerint Adolf Hitler náci vezér azon cselekedeteire emlékeztet, amelyekkel meg akarta óvni a Németország határain kívül élő német etnikumot - írja a Long Beach Press Telegram.

MTI MTI



 

"Magyarország miniszterelnöke nem lehet gyáva"

Félő, hogy Orbán Viktornak többet jelent az Oroszországgal nyélbe ütött paksi üzlet, mint az, hogy Magyarország a demokratikus államok közösségével együtt szót emeljen a háborús fenyegetés ellen, és szövetségeseihez hasonlóan állást foglaljon a konfliktus békés megoldása, a nézeteltérések tárgyalásos rendezése mellett - írták a baloldali összefogás pártjainak vezetői közös közleményükben.

hvg.hu hvg.hu



Obama telefonon próbálta lebeszélni Putyint a támadásról
 

Obama telefonon próbálta lebeszélni Putyint a támadásról

Többen is felhívták szombaton az orosz elnököt, így például Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Francois Holland francia elnök is. Putyin azt hangoztatta, hogy nemcsak Kírmbe tervez katonákat küldeni, hanem Ukrajnának minden olyan területére, ahol a lakosság többsége orosz.

MTI MTI

Új hidegháborúvá dagadhat a krími válság
 

Új hidegháborúvá dagadhat a krími válság

Senki nem fog Ukrajna segítségére sietni, ha az oroszok úgy döntenek, fegyverrel szerzik vissza a jogos részüknek tekintett Krím félszigetet. Ám Oroszország nincs elég erős gazdasági helyzetben, hogy megtegye ezt a felelőtlen lépést, amely ráadásul új, a korábbinál súlyosabb hidegháborús állapotot hozhat létre. Nagyon sok múlik az új ukrán miniszterelnökön és kormányán, valamint azon, hogy ne kövessenek el a nyelvtörvény eltörléséhez hasonló ballépést.



1500 szolgálati autót ad el az ukrán kormány
 

1500 szolgálati autót ad el az ukrán kormány

Az államcsőd elkerülése érdekében 1500 szolgálati autójának nagy részétől megválik az ukrán kormány. A lépéssel pedig mintegy 40 millió hrivnya (több mint 900 millió forint) bevételhez akarnak jutni.

MTI MTI







Kárpátalján már mozgósítanak
 

Kárpátalján már mozgósítanak

A nacionalista és szélsőjobboldali szervezetekből összeállt Jobboldali Szektor szombat éjjel arra kérte azokat az önkénteseket, hogy bakancsban, terepszínű ruhában, hátizsákkal, két napra elegendő élelemmel, készpénzzel és engedéllyel tartott fegyvereikkel együtt jelentkezzenek Ungváron.

MTI MTI